2009. november 2., hétfő

Majonézes zöld paradicsom


Bár egy kicsit több macera van vele, mint a padlizsánkrémmel, hiszen a paradicsomok kisebbek, mint a padlizsán és mindegyiket meg kell hámozni, de megéri elkészíteni, mert nagyon finom. Nagy sikere volt, éreztem én, hogy finom lesz :-) Köszi Edith a receptet!


Majonézes zöld paradicsom


Hozzávalók: 1 kg zöld paradicsom, 1 hagyma apróra vágva, só, bors, 1 tojás sárgája, olaj, 1 kk mustár


Elkészítés: A paradicsomokat megmossuk majd lobogó vízben kb. 20 percig főzzük (én addig főztem, amíg a héjuk egy kicsit megpattant). Hideg vízbe kiszedjük, héjukat lehámozzuk. A paradicsomokat félbe vágjuk és belsejüket kikaparjuk, csak a húsát hasznosítjuk. Ezután a paradicsomot turmixszoljuk majd ezután szűrőben egy kicsit lecsepegtetjük és hagyjuk teljesen kihűlni (én hűtőszekrénybe raktam). A tojás sárágából majonézt készítünk, hozzákeverjük az aprított hagymát és a kihűlt paradicsomot, majd fűszerezzük sóval, borssal.

3 hozzászólás:

Alíz, Erdélyből írta...

Már Edithnél tetszett az ötlet, de Te végképp meggyőztél. :) Lehet, hogy belekalkulálom a lányom jövő heti menüjébe. :)

sedith írta...

Örülök, hogy ízlett, és akkor végülis jó volt az ötlet, hogy csak a húsát kell felhasználni, mert ezek szerint azért lett nekem olyan leveses. HA még kapok a piacon pár darabot, én is kipróbálom majonézesen!:)

Ottis írta...

Edith, Alíz!Nagyon finom lett.Igen Edith, csak a húsával kell készíteni, köszi a javaslatot.Azt elhiszem, hogy neked híg volt, hiszen még így is lecsepegtettem jó alaposan és sok lé kifolyt belőle!